2012. július 23., hétfő

Cs. Szabó Virág

Néha úgy érzi az Ember, hogy keresztre feszíti az Élet. Fáj a levegővétel is. Ne ijedj meg, ilyenkor változol. Cseppről cseppre telítődik a pohár. Odabent.

És egyszer csak felkiáltasz: ELÉG VOLT! Nem folytatható az, ami nem természetes. Ami nem lényed legmélyéről fakad. Ami - talán mondjuk ki végre - hazugság.
Furfangosan van összeszerkesztve az emberi élet. A külvilág megannyi jelzése provokáció mindaddig, amíg alszik a Szív. Provokáció az ébredésre. Sorban állásra kötelez a lét, és ha nem engedelmeskedsz, fenyegető indulat csap arcon: kívülálló akarsz lenni? Outsider? Őrültnek nyilvánított idegen? Bolond?

Erre mit felelsz? Visszalépsz a sorba? Megalázottan... és a Szíved ismét Csipkerózsika-álomra kényszeríted. 
Száz évre. Ezer évre. Ki tudja? TE...

Bölcsen van összetákolva az emberi élet. Ugyanis a döntés, a szabad akarat lehetősége mindvégig kísér bennünket az úton. Az egyetlen kérdés: észrevesszük-e. És élünk-e alapvető szárnyas jogunkkal... Élhetünk. ITT és MOST.

Mondhatunk nemet bármire. Mindarra, ami feszít, és bűntudatra nevel. Bennünket, akiket eredendően szárnyalásra szánt az Egy. Bűnösnek érezzük magunkat, és sokszor megfogalmazni sem tudjuk, miért. A válasz pedig egyszerű: mert nem az UTUNKAT járjuk.  Hamis illúziók felé terelgetjük magunkat nap, mint nap. Önáltatásunk az égig ér - hangoztatjuk, mi már éljük a szabadságot, miközben fogalmunk sincs arról, mi fán terem az. Bemeséljük magunknak, hogy saját életünk színeit bontogatjuk, miközben arról sincs tiszta tudásunk még, kicsoda az az "én", akinek az életéről szó esik.

És erről nem a Világ tehet... Csak TE...mert érleltél, felneveltél egy képet magadról. Életről életre.

És ettől a hamis illúzióképtől nehéz elszakadnod. Ragaszkodsz hozzá. Kötődéseid vannak felé. Azonosulásaid.
És ugyanígy a Téged körülvevő Történetekhez. Személyekhez.A Múlthoz. És a Jövő ábrándjaihoz. Az Álmaidhoz.

"Én író vagyok" - tegyük fel, ezt mondogattam sokszor, tudatos teremtésre programozva elmémet. És hibáztam, ha így volt. Mert nincs így, nem is lehet. Sőt! Hozzáfűzhettem ezt is, tökéletes bizonyossággal: "író voltam már sok életemben".
Mégis, számít ez? Fogalmazhattam volna inkább így: "Szabad Lélek vagyok, aki jelenleg az írás tevékenységében jól érzi magát". Bölcsebb kijelentés ez, minden földi megszállottságnál.

És hogy mi lesz holnap? Ki tudja? Ha holnap már nem esik jól az írás, vagy nem jön az ihlet, mégis folytassam egykori hivatásomat, csak azért, mert egyszer eldöntöttem, hogy mások (vagy önmagam) számára ez adja meg emberi értékemet?  Ha más felé terel a Tiszta Hang, mondjak nemet hívására csak azért, mert egykor egy hangzatos esküvel elköteleztem magam?
Durva, léleksértő börtön ez. Az elme alkotta. Megtévesztésül. Mert tudja jól, az önismeret nem ismer címkéket és skatulyákat. Egyet sem.Ő csak azt tudja, hogy a szárnyas ember arca ezerféle.  A jelen pillanatot figyeli, és éli. Ettől Igaz. Ettől Őszinte. Ettől Határtalan.

Meg kell értened, és egy nap így is lesz: az ember Szabadságra született. Ez pedig nem elszigeteltséget, elkülönültséget jelent (író vagyok, szegény vagyok, magyar vagyok stb. - azaz azoktól különböző, akik nem írók, nem szegények és nem magyarok stb.), ellenkezőleg! Az egységtudatban való fürdőzés önfeledtségéről beszélek. Az előítélet-elvárás-és reménymentes lubickolásról. A minden létezővel való teljességérzetről.

Amikor úgy táncolsz, ahogyan azt a pillanatod megkívánja. Nem előre tervezve. Bármikor készen a MOST-ba való belépésre. Nem pedig aszerint lépsz, ahogyan saját komplexusaid, félelmeid, gátjaid füledbe suttognak rémült indulattal, külső megfelelésre vágyva (te nem ilyen vagy, ezt nem teheted, nem rád vall, többet tudsz te ennél, úgysem tudod megcsinálni, nem vagy elég erős hozzá stb.).
Légy AZ, aki az ITT és MOST-ban - önfeledtségben - lenni tudsz... és akkor, de csak akkor azt éled, aki valójában vagy.  Álarcok nélkül. Szabadon. Hűséggel.

Cs. Szabó Virág /www.fenyhordozok.hu/