Bert Hellinger: A működő szeretet

Sok ember úgy gondolja, hogy amennyiben eléggé szeretünk, akkor a szeretet győzedelmeskedik, és minden jóra fordul. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez nem igaz. Olykor a szülőknek tehetetlenül végig kell nézniük, hogy noha mély szeretettel szeretik, gyermekük másmilyenné válik, mint azt remélték. Talán beteg lesz, talán drogfüggő vagy tragikus öngyilkosságot követ el.

Az ilyen tapasztalatok azt mutatják, hogy a szeretet mellett szükség van még valami másra is ahhoz, hogy a szeretet sikeres legyen. A szeretet rejtett Rendje az, aminek megértése és követése nélkülözhetetlen.
A Szeretet Rendje

A Szeretet kitölti a Rendet.
A Szeretet a víz, a Rend a kancsó.
A Rend a meder,
Mely engedi a Szeretetet áramolni.
A Rend és a Szeretet együttműködik:
Mint a melódia a harmóniához,
A Szeretet úgy kapcsolódik a Rendhez.
Ahogy a fülünket bántja a diszharmónia akkor is,
Ha tudjuk miért keletkezett,
Ugyanígy a lelkünk is nehezen igazodik
A Rend nélküli Szeretethez.
Néhányan azt hiszik, hogy a Rend
Vélemény, melyetSzándékunk szerint változtathatunk.
De a Rend az, ami.
Akkor is működik, ha nem értjük.
Nem alkotjuk, csak felfedezzük.
Úgy értjük meg, mint a Jelentést és a Lelket:
a hatása által.

Sok ilyen rend rejtett, és nem figyelhetjük meg közvetlenül. Mélyen a lélekben működnek, és igyekszünk elhomályosítani őket a hiedelmeinkkel, a kifogásainkkal, a vágyainkkal vagy az aggodalmainkkal. Mélyen a lélekbe kell nyúlnunk, ha meg akarjuk érinteni a Szeretet Rendjeit.
Az élet elfogadása úgy, ahogy azt kaptuk

Azzal kezdeném, hogy mondok valamit a szülők és gyermekek közötti szeretetről a gyermekek nézőpontjából. Ezek a megfigyelések annyira lényegiek és nyilvánvalóak, hogy bizonytalan vagyok, hogy egyáltalán megemlítsem-e őket, mindazonáltal gyakran megfeledkezünk róluk.

Amikor a szülők életet adnak, akkor a legmélyeb harmóniában cselekednek emberségükkel, és úgy adják magukat szülőként a gyermekeiknek, ahogy ők vannak. Semmit nem tehetnek hozzá ahhoz, akik ők, és semmit nem vehetnek el ebből. Az apa és az anya, betetőzve egymás iránti szeretetüket, a gyermekeiknek önmaguk teljességét adják, úgy ahogy ők vannak.

A Szeretet Első Rendje tehát, hogy a gyermekek úgy kapják az életet, ahogy azt nekik adták. A gyermek nem hagyhat ki semmit abból az életből, amit kapott, és nem akarhatja, hogy az másmilyen legyen, megváltozzon.

Egy gyermek maga a szülei. A Szeretet, ha sikeres akar lenni, megköveteli, hogy a gyermek elismerje a szüleit azoknak, akik, félelem nélkül, és anélkül, hogy azt képzelné, hogy lehetnének más szülei is. Más szülőknek más gyermekei lennének. A mi szüleink az egyetlen lehetséges szülőpár a számunkra: illúzió azt képzelni, hogy más személyek is lehetnének.

Elismerni a szüleinket úgy, ahogy vannak, nagyon mély és alapvető mozdulat. Magában foglalja elkötelezettségünket az élet és a sors iránt, úgy ahogy azokat a szüleink nekünk adták; a korlátozottságokkal, melyekkel mindez együtt jár. A lehetőségekkel, melyeket kaptunk. A szenvedés, a családi balsors és bűnök nehézségeivel, a boldogsággal és a jó szerencsével, mindazzal, ami eljöhet.

Szüleinket elismerni úgy, ahogy ők vannak, vallásos cselekedet. Kifejezi készségünket arra, hogy feladjuk helytelen elvárásainkat, melyek meghaladják vagy alulmúlják azt, ami a szüleinktől kapott élet valójában.

Ez a vallásos elismerés messze túlmutat a szüleinken, és a szüleinket elismerve messze túl kell nézzünk rajtuk. Rajtuk keresztül megláthatjuk azt a hatalmas távlatot, ahonnan maga az élet jön el hozzánk, és meg kell hajtanunk fejünket az élet misztériuma előtt. Ha elismerjük szüleinket azoknak, akik, akkor az élet misztériumát fogadjuk el és alávetjük magunkat neki.

Ellenőrizheted ennek az elismerésnek a hatását a lelkeden, ha elképzeled, hogy mélyen meghajtod a fejed a szüleid előtt, és ezt mondod nekik: „Az élet, melyet adtatok, teljes értékében eljutott hozzám, azon a teljes áron, amibe ez nektek, és azon a teljes áron, amibe ez nekem került. Elfogadom mindazzal, ami vele jár, minden korlátozottságával és lehetőségével." Abban a pillanatban, hogy ezt a mondatot autentikusan kimondjuk, az életet és a szüleinket úgy fogadjuk el, amint azok vannak. A szív kinyílik. Bárki, aki megteszi ezt az elismerő lépést, teljesnek és békésnek érzi magát.

Hasonlítsd össze ezt az elismerést az ellenkezőjével: képzeld el magad, ahogy elfordulsz a szüleidtől és azt mondod: „Más szülőket akarok, nem tetszik az, amilyenek az enyémek." Micsoda illúzió! Mintha lehetséges volna, hogy önmagunk legyünk, és közben más szüleink legyenek. Azok, akik titokban ilyen mondatokat mondanak, elfordulnak az élettől, az élettől, ahogy az van, és üresnek, támasz nélkülinek érzik magukat, és nem találnak békét önmagukban.

Néhány ember fél, hogyha úgy veszi a szüleit, ahogy ők vannak, magára kell vennie szülei rossz oldalait is, és úgy viselkednek, mintha választhatnának, és az életnek csak azt a részét kellene elfogadniuk, melyet kedvelnek. Ha félünk attól, hogy átöleljük az élet egészét, a jó dolgokat is elveszítjük. Ha elismerjük szüleinket úgy, ahogy vannak, magunkhoz öleljük az élet teljességét, úgy, ahogy az van.