"Igényes vagyok", mondjuk, és nem vesszük észre, mi is beálltunk az
érzelmi zsarolók sorába. Elvárjuk, hogy a másik a mi helyesnek vélt
szándékunk szerint cselekedjék, hisz mi is így teszünk. Védelmi
vonalunk, várunk erős fala a mások elvárásainak való megfelelés és saját
elvárásainknak való megfeleltetés építőköveiből épült. Belső világunk
érintetlen maradt. Az elvárások szerepjátékokra kényszerítenek minket,
hisz semmire sem vágyunk annyira, mint arra, hogy megosszuk szívünket a
másikkal. Minden, a másiknak - megfelelés - szerep nem más, mint a
befogadásért, elfogadásért való könyörgés. Erre kényszerülünk, erre
kényszerítünk, miközben sóvárgó szemmel lesünk a másikra védelmi falunk,
magánybörtönünk kukucskáló nyílásán.
