A Horty-korszaktól kezdve a Kádár-korszak végéig van egy közös vonulata Magyarországnak: az hogy „megkíméltek” bennünket a gondolkodástól. Mindig megmondták nekünk, hogy mi a jó és mi a rossz. Azt mondták, hogy csak jó és rossz között lehet választani, átmenetek nincsenek, valami vagy szép, vagy csúnya, vagy gonosz, vagy jóságos, vagy rajongani kell, vagy gyűlölni. Ez egy mentális attitűd, generációkon keresztül tanultuk, és ennek a levét isszuk ma. Sokan ma sem akarnak gondolkodni, azt mondják, „van itt valaki, ő majd gondolkodik helyettem, ő mindent elintéz nekem”. Így nem lehet demokráciát csinálni. Ettől a perctől kezdve, minden attól függ, hogy ki az, akit kiválasztottam erre a szerepre. Ha az egy Mátyás király, akkor egész jó, de ha egy Caligula, akkor nagy baj van.
-
Sok ember úgy gondolja, hogy amennyiben eléggé szeretünk, akkor a szeretet győzedelmeskedik, és minden jóra fordul. A tapasztalat azt mutatj...
-
Tudom, volt már. Nagyon szeretem ezt az idézetet, és szinte naponta találkozom az üzenete pár szóba sűrített magvas erejével. Most egy kicsi... -
Nem akkor lesz árva az ember, ha elveszíti apját s anyját, hanem ha elveszíti a reményt.